Bocskai szellemében zenélni

2018. augusztus 04., címkék: kitüntetés, berkesi sándor

Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak nyújtotta át idén a Bocskai István-díjat a fejedelem nevét viselő társaság. Az ünnepséget július 22-én tartották az államférfi alapította Nagyszalonta református templomában.

„Amíg lehet, megyek és énekelek”

2018. április 27., címkék: egyházzene, berkesi sándor, interjú

Nem kellene élnünk az ének és a zene Istentől kapott ajándékával? – kérdi Berkesi Sándor. Dehogynem, válaszolunk rá sokan. Legutóbbi beszélgetésünk óta mégsem tettünk ezért. Az énektanár-kórusvezetővel, akit március 15-én Kossuth-díjjal tüntettek ki a református zene ügyének szolgálatáért, az ének- és zeneoktatás állapotáról és a kántorok helyzetéről beszélgettünk a rangos elismerés és az egyházzene vasárnapja apropóján.

Az egyházzene nagykövete

2018. március 15., címkék: díjazottak, berkesi sándor, kossuth-díj

„Rendkívül meglepett a kitüntetés, hiszen az egyházzenészek nincsenek olyan rivaldafényben, mint a világi előadók” - mondta el az MTI-nek Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott zenei igazgatója, akit Kossuth-díjjal tüntettek ki a nemzeti ünnepen.

Kóta-díjjal tüntették ki Berkesi Sándort

2018. január 27., címkék: berkesi sándor, kóta, életműdíj, kitüntetés

Kimagasló karnagyi és pedagógiai munkásságáért életmű kategóriában Kóta-díjat vehetett át Berkesi Sándor, a református egyházzene jeles képviselője január 21-én a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.

Az Erkel Ferenc Társaság tagja lett Berkesi Sándor

2016. május 09., címkék: egyházzene, berkesi sándor, erkel ferenc

Három új tiszteletbeli tagot választott az Erkel Ferenc Társaság: Ókovács Szilveszter, Berkesi Sándor és Ittzés Mihály a magyar zenei közéletért tett sokrétű és kimagasló tevékenysége elismeréseként vehette át az erről szóló díszoklevelet az Erkel Színházban május 8-án este.

Az éneklés nem úri huncutság

2014. december 09., címkék: évforduló, berkesi sándor, kántus, évfordulók

A kántori szolgálat elismerését és a kántorképzés színvonalának emelését, valamint az iskolai énekoktatás megbecsülését sürgeti Berkesi Sándor, a Debreceni Református Kollégium idén 275 éves Kántusának vezetője. A jubileumi évzárás apropóján a Liszt-díjas karnagy emlékeiről és a zene ügyéről beszélgettünk.

Kettős születésnap június 6-án

2014. június 11., címkék: máté jános, egyházzene, berkesi sándor

Többszázan vártuk nagy izgalommal a Kollégium udvarán, hogy elénekelhessük Berkesi Sándor születésnapján a „Megáldjon téged"-et..., majd utána – immár a Díszteremben – keze intésére szólalt meg többek között Kodály monumentális zsoltárfeldolgozása arról, aki a „Kősziklát tóvízzé teszi". Csaknem a jerikói falrengető eseményt éltük át, midőn régi és mai Kántus-tagok, barátok, tisztelők teológiai tanárokkal, lelkipásztorokkal, püspökökkel együtt harsogták a 114. zsoltárt: „A tenger ezt látván hátra álla."

A hangvilla Isten kezében

2014. június 10., címkék: debreceni kántus, berkesi sándor

„Te vagy a hangvilla Isten kezében!" Ezekkel a szavakkal köszöntötte 70. születésnapja alkalmából Berkesi Sándor, Liszt- és Károli-díjas karnagyot Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Az idén 275 éves Kollégiumi Kántus vezetője június 6-án ünnepelte 70. születésnapját. Ez alkalomból több mint háromszáz egykori és jelenlegi kántustag gyűlt össze a Debrecenben, hogy köszöntse Tanár urat, aki csaknem fél évszázada áll a Kántus élén. Az egykori tanítványok között szerepelt Szabó István püspök, ahogy Csomós József, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke és Balog Zoltán miniszter is, akik szintén személyesen köszöntötték Berkesi Sándort.

Hit és alázat zeng az énekükből

2013. december 20., címkék: reformátusok lapja, interjú, debreceni kántus, berkesi sándor

Liszt- és Károli-díjas karnagy. Énekkara, a Debreceni Református Kollégium Kántusa Magyar Örökség Díjas, s ő maga azt a szellemi-zenei örökséget ápolja, amelyet Kodály Zoltán és tanítványai hagytak rá. S élteti a 475 éves ősi kollégium zenei hagyományait – hittel, alázattal. Berkesi Sándorral beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.